PEOPLE TEAM tábor

Már meg sem rezzentem a hangár körüli forgatag láttán, úgy látszik, kezdek akklimatizálódni. Még éreztem a tánc termelte adrenalint, így sokkal könnyebben lépkedtem végig a padok mentén, mint bármikor eddig. Úgy éreztem, bármit meg tudnék enni, talán még a pacalt is, aminek máskor még a látványától is öklendezem. Sajnos meglehetősen gyakran, mert apu valamiért imádja, és az étteremben, ha teheti, mindig azt rendel. Ugye mondanom sem kell, hogy emiatt szinte csak a kedvenc csárdájába járunk kajálni, ahol nincs rendes desszertkínálat. Az öcsémmel már megfogadtuk, hogy ha gyerekeink lesznek, mi majd csak olyan helyre megyünk, ahol pacal nincs, de lehet kapni sütiket. Anya szerint az a hely a cukrászda, és majd térjünk erre vissza, ha felnőttek leszünk. Felesleges, az én gyerekeim egészen biztosan ehetnek majd tortát ebédre.

Szerencsére nem kellett pacalt ebédelnem, csirkecombot adtak salátával és rizzsel. Elsőre nagyadagnak tűnt, de az egész délelőtti mozgás után pillanatok alatt eltüntettem az utolsó falatig mindent. És úgy ítéltem meg, hogy a minimum ötmillió lemozgott kalória pótlására a legnagyobb jégkrém is kevés lesz, így egy csokit is választottam mellé.

A lányok is felpakolták magukat édességgel, és kerestünk egy nyugisabb helyet, ahol le tudtunk heveredni a fűbe. Az egyik kezemben a mandulás csodámat tartva próbáltam Lilla üzeneteire válaszolni. Délelőtt esélyem sem volt elővenni a telefonomat. Magyarázkodtam egyszerre magamnak és a barátnőmnek is, pedig az igazság az, hogy eszembe sem jutott. Majd leheveredtem én is a többiek mellé, és hallgattam az ikrek zavaros történeteit arról, hogy a szívüknek kedves kismókus melyikükre nézett rá többször. Nekem nincs ebben túl sok tapasztalatom, mint már mondtam. Már a fiúkkal való bármiben. Laci után hétévesen beleestem az unokatesóim szomszédjába, mert szépen énekelt. A köztünk lévő húsz év sem zavart volna, de aztán kiderült, hogy felesége van. Nagyjából itt értek véget a próbálkozásaim. Túl sok csalódás, túl fiatalon.

Itt tartottam a gondolatmenetben, mikor hirtelen megjelent Laci, és lehuppant mellém.

Ez az írás az „Emma naplója” sorozat 25. része.

Lejegyezte: L. Molnár Edit

Előző bejegyzés
Az első táncóra
Következő bejegyzés
Laci
Kapcsolódó

Még több