Mivel tegnap feliratkoztunk rá, délután indultunk a strandra. Próba után Enikővel és a lányokkal felrohantunk a szobánkba, és gyorsan összekapkodtunk mindent, amire szükségünk lehet. Mondjuk, a bikinim csak a kollégium épületéből kilépve jutott eszembe, akkor is csak azért, mert felfigyeltem arra, hogy Gitta nyakában pont olyan pánt virít, mint amilyennek az enyémben is kellene. Szóval sprinteltem még egyet, ami a dögmelegben kifejezetten nem hiányzott. A gyülekezőre ezért estem be utolsóként, viszont azonnal kiszúrtam, hogy Laci is ott áll a barátnőim mellett. Lassítottam egy kicsit a lépteimen, próbáltam normálisan lélegezni, sőt még arra is maradt energiám, hogy a hajamba túrjak az ujjaimmal, és megpróbáljak kevésbé zilált külsőt felvenni.

Mikor melléjük értem, már nem kapkodtam a levegőt, de a szívem még mindig szaporábban dobogott, mint az indokolt lett volna. Furcsa ez a tábor. Először a gyomorbántalmak, majd a szívpanaszok. Nagyjából eddig jutottam magamban, mikor Laci körbenézett, megpillantott, majd mosolyogva felém nyújtotta a kezét. Nem hagytam magamnak időt, hogy zavarba jöjjek és elkezdjek hezitálni, gyorsan belecsaptam a mancsomat az övébe. Így indultunk el a strandra.

Az ötszáz emberhez képest meglehetősen kevesen, de egyébként még így is sokan voltunk a felügyelőink kíséretében. Mert ebben a táborban egyébként ezt is lehet: külső programra menni. Csak kell hozzá felügyelő, aki vagy létszámtól függően akik elkísérnek. Mi sokan voltunk, így mókus és kismókus is több jött velünk. Egyébként ha nem lenne ekkora hőség, eszünkben sem lenne elhagyni a tábort, mert ott is mindig van mit csinálni. Ma viszont jól fog esni a víz.

Útközben kíváncsian nézelődtem, mert még soha nem jártam Kecskeméten. Ciki vagy sem, de a Cifrapalotán kívül nem sok mindent tudok erről a városról. Illetve arról is csak annyit, hogy itt van, és az óvodában mindenki megtanulja a dalt, ami szerint zöld az ablaka. Valószínűleg másnak is eszébe juthatott ez, mivel a hátunk mögött felhangzott egy bariton, ami a tubarózsáját követelte. Röhögtünk, aztán az egyik kismókus mesélt nekünk a Cifrapalotáról meg úgy általában a városról.Lejegyezte: L. Molnár Edit