Miért jó elmenni egy nyári táborba? Annyi mindent lehet csinálni a nyári szünetben – miért éppen egy tematikus táborban töltsük el az időt? Oké, a táborozás pozitív élmény, tele tanulással – de ennyi lenne az egész? Korántsem!
A jó idő beköszöntével elkezdődnek a nyári táborok
A szülők csak kapkodják a fejüket, hogy a bőséges kínálatból melyik nyári táborba küldjék a gyerekeket. De milyen tábort válasszunk? Amilyet a gyerek szeretne? Vagy inkább olyat, amelyik – szerintünk – az épülésére szolgál? És egyáltalán: milyen érvek szólnak egy tematikus tábor mellett?
Ahogy az iskolában, úgy egy nyári táborban is…
…egy miniatűr „társadalomba” csöppennek a gyerekek, csakhogy – például a korlátos időtartam és más tényezők miatt – ez a táborokban sokkal intenzívebben jelentkezik. Az apró vagy kamasz táborozók kapcsolatba lépnek a többi gyerekkel és résztvevővel. A mindennapok tábori forgatagában előforduló események, a tábori tevékenységek a társas élmények és interakciók sokaságát generálják. Konfliktusok adódnak, amelyeket meg kell oldani, együtt kell működni és részt kell venni programokban, egy ellenőrzött és irányított környezetben.
Érték
Átfogó módon minden tábori tevékenység az emberi értékek fejlesztésére összpontosít. Szinte minden csoportos tevékenység azt is jelenti, hogy a táborlakóknak tiszteletet és toleranciát kell tanúsítaniuk egymás iránt, ezzel is megerősítve és elmélyítve ezeket az értékeket.
Befolyás
A tábor egésze és annak működése lehetővé teszi a gyermekek személyiségének formálását és az egészséges szokások elsajátítását. A gyerekek akaratlanul is megvizsgálják, hogyan befolyásolják cselekedeteik társaikat, a csoport többi tagját, sőt a tábor egészét. De az a legjobb, hogy mindez a csoportdinamikával átszőtt közös élményeken, játékokon és szabadtéri tevékenységeken keresztül történik.
Kapcsolódás
Miközben a nyári táborokban eltöltött teljes idős együttlét során erős kötelékek alakulnak ki, és a táborlakók rengeteg új emberrel ismerkedhetnek meg, a gyerekek élményszerzés közben szinte észre sem veszik, hogy tanulnak is. Pedig az egyedi és megismételhetetlen pillanatok életre szóló emlékeket hagynak bennük. Gondoljunk bele: van olyan felnőtt, aki nem emlékszik az első, sátorban töltött tábori éjszakájára? Sokan még azt is fel tudják idézni, ki volt rajtuk kívül a sátorban, vagy a táborvezető arcát, de a tábor helyszínét egészen biztosan. Ez az egyik legfőbb oka, amiért érdemes: a társas készségek kialakításában hatalmas szerepet játszik a nyári táborozás!
Fejlődés
A szimpla együttlét, a közös tábori élmények is egyfajta játékos gyorstalpalót adnak a társas együttéléshez, persze csak „kicsiben”. Ha belegondolunk, talán nincs is ennél egyszerűbb módja, hogy ezeket a későbbiekben is rendkívül fontos – szociális készségeket hatékonyan és – nem mellékesen! – szórakozva, játékosan fejlesszük! Hiszen a mindennapokban, az iskolában vagy otthon nemigen van lehetőség ennyire spontán, élményszerű ismeretszerzésre. Egyszerűen mást kell szem előtt tartani, és nincs idő a táborozáshoz hasonló fejlesztésre, élményszerzésre. Arról nem is beszélve, milyen nagymértékben növelheti a gyermekekben az autonómiát, a magabiztosságot és az önbecsülést, ha otthonuktól távol és önállóan képesek számos teendőt elvégezni, feladatokat megoldani.
Lehetőség
Végső soron a nyári táborok nagyszerű lehetőséget adnak a gyermekeknek. Érdemes alaposan megfontolni a táborozás lehetőségét, hogy a legjobb táborban a legjobb élményeket élhessék át és a leghasznosabb ismereteket szerezhessék meg a gyerekek, miközben fantasztikusan érzik magukat.
Kigyűjtötték: Béres Gergő és Pokorny Szilárd
Forrás: eduma.com










