Végül némi szusszanás után elindultunk a hangár felé, hogy magunkba tömjünk kétszer annyi kaját, mint amennyit egyébként szoktunk. A többi lány is egyöntetűen állította, hogy itt sokkal többet eszik, mint otthon, viszont Jázmin kiszámolta, hogy több mint kétszer annyi kalóriát is éget el, tehát minden oké. Ez engem ilyen szinten nem érdekelne, de az biztos, hogy mire elérkezik az étkezések ideje, már kopog a szemem az éhségtől. Ebéd – ami ma is finom volt – után megvettem a szokásos jégkrém- és csokiválogatásomat, és elindultunk nézelődni. A tegnapi kígyóbemutató után nem gondoltam, hogy ismét egy állatokról szóló előadásra keveredek, de annyira szépek voltak a ragadozó madarak, és annyira érdekes dolgokat mondtak róluk, hogy ott ragadtam. Az ikrek és Enikő közben továbbmentek, mert ezzel párhuzamosan capoeirabemutató is zajlott. Enikő ki akarta próbálni, az ikrek meg úgy tudták, hogy ott lesz a kedvenc kismókusuk. Így ismét egyedül maradtam, és már majdnem megbántam, hogy nem tartottam velük, mikor egyszer csak észrevettem Lacit, aki a fejét forgatva sétált el az úton. Odaintettem neki, mire felderült az arca, és elindult felém.

– Szia – mosolygott rám –, téged kerestelek – közölte egyszerűen.

Én pedig innentől nem találtam a szavakat, mert annyira zavarba hozott ezzel a kijelentéssel, hogy kellett pár perc, hogy összeszedjem magamat. Addig csendben bámultuk a madarakat, és az, hogy a fejünk felett repkedtek, segített abban, hogy ne csak a zavaromra gondoljak. Már éppen kitaláltam egy nagyon vicces és odaillő mondatot, mikor rezegni kezdett a zsebemben a mobilom. Lilla indított videóhívást, amin nagyon meglepődtem, mert üzengetni szoktunk egymásnak, nem telefonálni.

– Mi a baj? – kaptam fel cseppet hisztérikusan a telefont. Nem csak Lilla, Laci is meglepetten nézett rám. Oké, beismerem, túlreagáltam.

– Emma, mi van? – bámult rám a barátnőm. – Megvesztél?

– Jól van, oké, semmi – dadogtam. – Miért hívsz?

– Mert nagy hírem van – vigyorgott Lilla ezer foggal a kamerába. – Megyek utánad. A doki elengedett, holnap estére ott vagyok.

Mikor befejeztük a hívást, két gondolat járt a fejemben. Egy: annyira nem örülök, mint kéne. Kettő: nem teljesen értem, hogy miért.

Lejegyezte: L. Molnár Edit