Maradni vagy nem maradni – Emma naplója, 64. rész
Emma Naplója
PEOPLE TEAM tábor

Álmomban a szüleimnek, a tesómnak, az alsós tanító nénimnek, a fogorvosnak és pár idegennek próbáltam megmagyarázni, hogy miért lenne fontos és életbe vágó, hogy maradhassak a táborban. Ők azt hajtogatták, hogy törött lábbal nem lehet, mire én – hogy bebizonyítsam, hogy nem tört el a lábam – balettozni kezdtem nekik. Közben észrevettem, hogy mégiscsak eltört, nem csak az egyik, hanem mindkettő, de mivel ezt titkolni akartam, táncoltam tovább, bár nem akart sikerülni a spicc.

Reggel elég gyűrötten ébredtem, és a legelső gondolatom a lábam volt. Lerántottam magamról a takarót, és megkönnyebbülve fújtam ki az addig visszatartott levegőt. Nem lila, nem kék, nem zöld, nem dagadt. Illetve de, mindegyik, csak nem nagyon. Ezután következett a második próba, ki kellett próbálnom, hogy rá tudok-e állni. Összeszorított fogakkal tápászkodtam fel, aztán gyorsan vissza is huppantam az ágyra, mert ez a rész még nem ment maradéktalanul.

A második nekifutásnál már óvatosabban, az éjjeliszekrénybe kapaszkodva álltam fel, és igyekeztem minél kevesebb zajt csapni, hogy ne ébresszem fel a másik ágyban békésen szuszogó Enikőt. Apró szökdécselésekkel jutottam el a fürdőszobáig, ahol kidörzsöltem a csipát a szememből, majd megmostam a fogam, de hiába, a keserű szájíz, amit a tábor közelgő vége okozott, maradt. Mire visszabicegtem a szobába, már Enikő is ébren volt, kócos hajjal ült az ágyán, és elhúzott szájjal figyelte a bukdácsolásomat.

– Ezek szerint még mindig fáj – állapította meg.

– Nem vészes – huppantam le a takarómra esetlenül, és mindketten elröhögtük magunkat, annyira ellentmondásban volt a szöveg a látvánnyal.

Miután Enikő is elkészült, segített felállni, majd elindultunk a kijárat felé. A folyosón Lilla várt minket a falnak támaszkodva, a telefonját nyomkodva. Mikor meglátott minket, ő is elhúzta a száját. Kijelenthetjük, hogy a lábam állapota mindenkiből ezt a reakciót váltja ki. Erre reggelinél az ikrek is ráerősítettek, majd a sorban érkező táncosok is.

Felpolcolt lábbal eszegettem a kakaós csigámat, és szomorúan pislogtam magam köré, mikor Lilla megszólalt.

– Gondolkodtam, és ez nem igazságos.

Kérdőn néztem rá, mire folytatta.

– Két napja jöttem, holnap már megyünk haza. Nem akarok hazamenni. Mi lenne, ha maradnánk még egy hétig?

Tényleg, mi lenne?

Lejegyezte: L. Molnár Edit


Kapcsolódó

Még több