A fejünk felett véget ért a madárröptetés, de én még mindig a telefonomat bámultam, és félszavakban válaszoltam Laci kérdéseire.
– Na jó – mondta maga felé fordítva az arcom –, nem tudom, mi történt, de percek óta olyan vagy, mint aki kísértetet látott. Vagy kígyót – tette hozzá, utalva a tegnap napvilágra került félelmemre.
– Elmondod, mi történt, vagy találgassak?
Erre halványan elmosolyodtam.
– Mégis jön a barátnőm.
Laci még értetlenebbül figyelt.
– Ami azért rossz, mert… – és várakozóan nézett rám, várva, hogy befejezzem a mondatot.
– Nem, ez jó dolog – szabadkoztam azonnal.
– Aha – bólintott szórakozottan –, tehát te így nézel ki, mikor örülsz valaminek. Akkor több dolgot át kell gondolnom.
Ezen már muszáj volt nevetnem.
– Nem, tényleg örülök. Csak ez volt az első alkalom, hogy nélküle kellett boldogulnom. És azt hiszem, kezdtem élvezni – vallottam be. – Egyébként ismered – jutott eszembe hirtelen. Laci rám pillantott.
– Lilla. Ő is az osztálytársunk volt.
Mivel nem láttam a felismerést megcsillanni a szemében, folytattam. – Szőke, szép, sokat beszél. – Laci gondolkodva ingatta a fejét. – Imádja a lovakat. A tiedet is, Herceget – ezt már halkabban tettem hozzá.
– Te emlékszel a lovamra – csodálkozott ezúttal Laci. Én meg csak csendben bólogattam. Egy darabig némán ültünk egymás mellett, majd Laci szólalt meg újra. – Azt hiszem, emlékszem. Volt egy lány, aki folyton mindenbe beleütötte az orrát, és nem tudtam levakarni magamról. Ő lesz az?
Elfojtottam magamban egy mosolyt, és bólintottam. Fura, hogy mennyire másként is lehet értelmezni egy helyzetet. Aztán feltápászkodtunk a földről, és elindultunk új programot keresni. A kézművessaroknál megpillantottuk Rebekát, aki éppen vasalható gyöngyöket pakolászott egy kör alakú formára. Laci odahajolt hozzá, kérdezett valamit, mire a kislány megcsóválta a fejét, és halkan felnevetett. Laci pedig újra mellém lépve jelezte, hogy mehetünk tovább.
Konkrét célunk nem volt, így – feltöltve a kulacsainkat vízzel – elindultunk a tábor területén, és megállapodtunk abban, hogy majd menet közben eldöntjük, hogy mit csinálunk. Én pedig nem is akartam ennél többet. Tökéletes délutáni programnak tűnt.
Lejegyezte: L. Molnár Edit
