Megértésből együttérzés
Magazin
PEOPLE TEAM tábor

Mások megértésének készségét a legtöbb ember azok segítésére és támogatására használja, akikről gondoskodik. Ez nem más, mint a könyörület, együttérzés, amely segít kapcsolatokat kialakítani.

Hogy az együttérzést erősítsük, kérdezzünk meg másokat, hogy mire van szükségük. Ha barátunk nehézségekkel küzd, kérdezzük meg, mit tehetünk, hogy segítsünk. Ha azt válaszolja, nem tudja, gondoljunk arra, mi mit szeretnénk egy ugyanolyan helyzetben, majd ajánljunk fel neki hasonlót!

Tanúsítsunk őszinte érdeklődést mások iránt! Legyünk kíváncsiak azokra az emberekre, akiket ismerünk, de ne hamis módon, tettetett érdeklődéssel. Mutassuk ki, hogy egy kicsit jobban meg akarjuk őket érteni, például kérdezzük őket azokról a dolgokról, amelyeket szeretnek csinálni, érzéseikről, gondolataikról, véleményükről.

Ha pletykát, gúnyolódást, barátságtalan élcelődést hallunk, legyen az az első reakciónk, hogy elképzeljük, mi hogyan éreznénk magunkat, ha velünk történne ilyen. Ez segít ráhangolódni mások érzéseire és visszautasítani az incselkedésben való részvételt.

Az együttérzésből tett akár apró cselekedetek is segítenek a pozitív kapcsolatok építésében. Tudósok megállapították, hogy az erős társas kapcsolatok hatással vannak az egészségünkre, boldogságunkra, sőt élettartamunkra is. Próbáljunk meg odaköszönni valakinek, aki egyedül ül az ebédnél, és figyeljük meg, hogyan érzünk ettől!

Az empátia és a könyörületesség fogalmát egyaránt ki szoktuk fejezni az együttérzés szóval. Előbbi mások érzéseinek érzékelése, elképzelése annak, miért érezhet úgy, aggodalom a jólléte miatt, jószívű cselekedet, de nem sajnálkozás. Utóbbi, melyről ez a cikk is szól, az állandó figyelem és a bölcs gondoskodás. Bölcs, mert tudomásul vehetjük más emberek fájdalmát, akarhatunk segíteni, de tudnunk kell, hogy másokat nem változtathatunk meg, mások fájdalmát nem vállalhatjuk magunkra állandóan, nem hozhatunk rendbe dolgokat mások helyett. A legnehezebb dolga egy szülőnek lelki nyugalommal engedni, hogy gyermeke elkövesse saját hibáit.

Beszélgetéskor nézzünk társunk szemébe, vagy a szemek-száj háromszögre, forduljunk, kicsit dőljünk felé, karjainkat, lábainkat ne tegyük keresztbe, telefonunkat ne használjuk közben, mosolyogjunk, bólogassunk, érzékeltessük, hogy figyelünk! Ne tegyünk megjegyzéseket! Időnként helyénvaló a kar vagy váll vigasztaló megérintése.

Fordította: Dobai Katalin

Forrás: kidshealth.org és mindful.org

Kapcsolódó
PEOPLE TEAM tábor

Sokan vagyunk

– Nagypapa, mi nem fogunk éhezni? – kérdezte Matyi aggódva. – Szerencsére nem…
PEOPLE TEAM tábor

Csatlakoztál már?

Manapság nagyon divatosak a közösségi médiában terjedő kihívások, amelyek sok ember figyelmét felkeltik.…

Még több