Félek az ajtók mögött lévő sötétségtől és a szellőzőnyílásoktól. Attól, hogy rossz jegyet kapok. Hogy kinevetnek, vagy hogy elrontok valamit. Attól, hogy elalszom reggel, vagy nem zárom be az ajtót.

Amikor kicsi voltam, a boszorkányoktól féltem. Néha, ha egyedül vagyok, még most is félek attól, hogy betörnek hozzánk. Elvisznek mindent, de nem ez a legrosszabb. Én maguktól a betörőktől félek, amikor megtalálnak. Sosem képzelek el nekik arcot, mégis mindig ugyanúgy néznek ki.

Én és a nővérem nagyon féltünk a kutyáktól. Aztán kaptunk egyet, és ma már el sem tudjuk képzelni nélküle az életünket. A boltba sem mertünk elmenni egyedül. Pedig milyen nevetséges időpocsékolás lenne, ha mindenhová kísérgetni kéne minket.

De vannak azok a félelmeim, amik nem változnak. Félek, hogy nem vagyok elég jó. Hogy megint rossz döntést hoztam. Félek a csalódástól, ezért inkább nem is merek lépni. Félek, hogy megbántalak; így taszítalak el magamtól. Azért félek az ajtó mögötti sötéttől, mert nem tudom, hogy mi van ott. Ugyan villanyoltás előtt még láttam, de mostanra már csak rossz dolgok lehetnek ott.

Pedig az ismeretlennek nem kéne rossznak lennie. Rettegek attól, hogy elpocsékolom az életemet. Amikor ezt érzem, minden perccel közelebb érzem magam a halálhoz, és eszembe jut, hogy akkor mennyire fogom hibáztatni magam az elpocsékolt másodpercekért.

Gondolj bele, mennyi mindentől félhetnél még! De nem teszed, mert miért tennéd? Ugyanezt a sablont most húzd rá a már meglévő paráidra! Miért félsz? Képzeld el, hogy megtörténik, amitől a legjobban rettegsz! És most gondolj bele: ha megtörténne, örülnél-e, hogy az egész előtte lévő életedet ennek a képzelgetésével és szorongással töltötted?

Galántai Csilla

KecskeNEWSás-archívum