Balkezes vagyok – Nyunyóka-sztori
Magazin
PEOPLE TEAM tábor

Anna, hidd el, hogy nagyon különleges dolog, ha az ember balkezes. Ettől nem leszel más vagy különc. Rengeteg olyan ember él a világon, aki balkezes. Sőt, képzeld, még saját világnapjuk is van, amikor őket ünneplik. Abban is biztos lehetsz, hogy egy jobbkezesnek ugyanolyan nehéz lenne a balkezesek világában, mint neked most itt.

Elmesélem neked Fanni történetét, aki megváltoztatta a táborosok hozzáállását a balkezesekhez…

Fanni 10 évesen került először a PEOPLE TEAM táborába. A szülei reménykedtek benne, hogy a sok-sok különböző, unalmas és felejthető tábor után itt végre jól fogja érezni magát. Ez volt az utolsó reményük. Fanni ugyanis minden nyári élményről szomorúan tért haza. Nem tudta elfogadni, hogy balkezes. Hiába próbálta átnevelni magát a másik kéz használatára, mindig beletört a bicskája.

Úgy érezte, itt sem lesz másként, a PEOPLE TEAM kézművestáborában. Ott aztán szükség lesz az ügyességre, de a bal kezével olyan nehéz. A szülei biztatták, és próbáltak mosolyogva búcsúzni Fannitól.

Én már a kipakoláskor ott vártam rá. Fanni nagyon örült nekem, azonnal meg is ölelt, és elnevezett Nyunyókának.

Hamar összebarátkozott a szobatársakkal is. Amikor az alvókákat sorba rendezgették, Lilla csodálkozva nézett rám. „Kétbalkezes” – jelentette ki. Fanni csak ekkor vette észre, hogy valóban, nekem két bal kezem van.

Nevetni kezdett. A többiek kérdőn néztek rá. Aztán elmesélte, hogy ő is balkezes, és rettentően fél, mert annyira nehéz a jobbkezesek világában fordítva működni.

Lilla gondolkozott, majd összesúgott a többiekkel. Végül bejelentették, hogy holnap fordított napot fognak tartani. Mindenki átvált bal kézre, és megkérik Fannit, segítsen nekik eligazodni a feladatokban.

A másnap nagyon jókedvűen telt. A lányok egész nap nevettek és bolondoztak. Lilla és a többiek viccesen oldották meg a balkezes feladatokat. Fanni pedig magabiztosan mozgott, és örült, hogy nem ő a legügyetlenebb a csapatban. Lillának annyira megtetszett a balkezesség, hogy azt mondta, időnként meg fogja próbálni újra és újra. Jövőre pedig már úgy jön a táborba, hogy ügyesen fog dolgozni mind a két kezével.

Ha másnak érzed magad, mint a többiek, az nem baj. Mindig nézd meg, hogy miként tudod a magad javára fordítani a különleges tulajdonságot.

Az pedig nagyon fontos, hogy időnként beleképzeljük magunkat egy-egy másik ember helyzetébe.

Szerinted mennyire lehet nehéz a másik kezünkkel ügyeskedni?

Kovács Dalma


Kapcsolódó
PEOPLE TEAM tábor

Versek

– Zsófi! – nyúzta nővérét Matyi. – Gyere velem játszani! – Most nem…
PEOPLE TEAM tábor

Szeressük egymást!

A címben szereplő felszólítást egy régi, talán örökzöld slágerből vettem, amely április 8-án,…
PEOPLE TEAM tábor

Vödör víz

– Zöld erdőben jártam, kék ibolyát láttam, el akart hervadni, szabad-e locsolni? –…

Még több