A show kezdete előtt elindultunk a kosárpálya irányába. A mókusok és a kismókusok nagyon ügyeltek arra, hogy mindenki a rácson kívül foglaljon helyet, hiszen egy meglehetősen veszélyes előadásra kerül sor hamarosan. Miután elhelyezkedtünk a fűben, alaposabban körül tudtam nézni. Tudtam, de nem sokat láttam, mivel időközben tényleg besötétedett. A tűzzsonglőrök előadására nem kellett sokat várni.

Én nem nagyon tudtam, hogy mire számítsak, sőt abban sem voltam biztos, hogy valóban érdekelni fog a műsor, de a kételyeim hamar semmivé foszlottak. Az előadást olajba mártott, majd meggyújtott égő karikákkal és buzogányokkal nyitották meg. A sötétben nagyon látványos volt, ahogy magabiztosan feldobták és elkapták ezeket az eszközöket az előadók. Az ügyességi bemutatót a párbaj követte, ugyancsak égő kardokkal. Koreográfia is tartozott hozzá, a jó lovag végül nyert, a gonosz pedig elnyerte méltó büntetését. Az egyik oldalamon Enikővel, a másikon Lacival hirtelen azt éreztem, hogy a lehető legjobb helyen vagyok. És közben az is belém nyilallt, hogy anyuékat elfelejtettem felhívni, és Lillának sem üzentem már órák óta. Gyorsan elhessegettem ezeket a gondolatokat, és fél szemmel Lacira sandítottam. Az arcáról visszatükröződött a lángok fénye, én meg megint éreztem a gyomromban azt a furcsa remegést. Nem akartam sokáig bámulni, de ez a pár pillanat is elég volt ahhoz, hogy megérezze a tekintetem, és felém forduljon.

Elmosolyodott féloldalasan, én meg a nevemet is elfelejtettem. – Emma – mondta, mintha meghallotta volna a gondolataimat. Ez az! Emma! Aztán folytatta:

– Ne ijedj meg, de egy akkora éjszakai lepke van a hajadon, mint a fél fejem.

Na, még egy ember, akinek a krízistanácsadóban lenne a helye. A szerelmetes ábrándjaim egy pillanat alatt szertefoszlottak, és hirtelen a túlélésért kezdtem el játszani. Megszólalni viszont nem tudtam. – Leszedjem? – érezte át végre Laci a helyzetet, én pedig bíztam abban, hogy kiolvassa a szememből a választ, mert megmozdulni nem mertem. Még mindig mosolyogva nyúlt a hajam felé, és óvatosan ellegyezte azt a valamit a fejemről.

Én meg ahelyett, hogy megkönnyebbülést éreztem volna amiatt, hogy túléltem az esetet, nem tudtam abbahagyni a vigyorgást. Mert kiolvasta a szememből.

Lejegyezte: L. Molnár Edit