Léleksimogató helyek
Magazin
PEOPLE TEAM tábor

Jártatok már az aggteleki cseppkőbarlangban, vagy kirándultatok az Őrségben? Néztétek a pusztán vágtató lovakat, esetleg túráztatok a Bükkben? Bicikliztetek a Balaton körül, netán kajakoztatok a Dunán? És azt tudtátok-e közben, hogy egy nemzeti park területén vagytok?

Más, de mégis közös

Május 24-e az európai nemzeti parkok napja, ezért illik tisztázni: mit értünk pontosan nemzeti park alatt? A Természetvédelmi Világszövetség definíciója szerint „olyan terület, amelynek ökológiai egységessége megőrzendő a jelen és a jövő generációi számára; amely megvédendő mindenfajta mezőgazdasági és ipari hasznosítástól; és amelyen lehetőség nyílik nemcsak tudományos, hanem oktatási és szabadidős tevékenységek végzésére is”.

Az elsők

1909-ben ezen a napon a Svéd Királyi Tudományos Akadémia kezdeményezésére Svédországban egyszerre kilenc nemzeti park alakult meg, ezek voltak Európában az elsők. 1999 óta ennek emlékére ünneplik minden év május 24-én az európai nemzeti parkok napját. Tudjátok-e, hogy még jóval a svéd példa előtt, 1864-ben Abraham Lincoln aláírt egy törvényt, amelynek köszönhetően törvényi védelem alá került két kaliforniai terület: a Yosemite-völgy és a Mariposa Grove, ahol a hatalmas hegyi mamutfenyők találhatók? 1890-ben ez a terület lett az amerikai kontinens második nemzeti parkja, a Yosemite Nemzeti Park. Az igazi első, amely létrehozásának pillanatában a nemzeti park nevet is megkapta, az 1872-ben alapított Yellowstone Nemzeti Park. Ezt minden rajzfilmkedvelő ismerheti Maci Laci és Bubu erdei otthonaként.

Összefogás, célok

1973-ban megalakult az EUROPARC (Európai Nemzeti Parkok Szövetsége), ami 37 ország több mint 400 védett területéért felelős. Ők kezdeményezték ezt a jeles napot és az egész Európára kiterjedő rendezvénysorozatot. Szükség van európai összefogásra a természeti erőforrások fennmaradásának biztosítása érdekében. Ezért közös akcióprogramok kidolgozására, tapasztalatcserére ösztönzik a tagokat, hogy hathatós eredményeket tudjanak elérni a természet védelmében.

A nemzeti parkok különféle programokkal mutatják be tevékenységüket, értékeiket, ezzel hívják fel a figyelmet a célkitűzéseikre, jelentőségükre, és igyekeznek társadalmi támogatást szerezni a természetvédelem ügyének.

Magyarországi helyzet

Jelenleg Magyarországon tíz területet említenek nemzeti parkként. 1973-ban nyílt meg az első, a Hortobágyi Nemzeti Park, ezt követték: a Kiskunsági, a Bükki, az Aggteleki, a Fertő–Hanság, a Duna–Dráva, a Körös–Maros, a Balaton-felvidéki, a Duna–Ipoly és végül 2002-ben az Őrségi Nemzeti Park.

Mindegyikük rendelkezik valami egyedi sajátossággal, ami megkülönbözteti a többitől. Bármelyiket keressük fel, különleges élményben lesz részünk.

Laczkó Zsuzsa írása


Kapcsolódó
PEOPLE TEAM tábor

Sokan vagyunk

– Nagypapa, mi nem fogunk éhezni? – kérdezte Matyi aggódva. – Szerencsére nem…
PEOPLE TEAM tábor

Csatlakoztál már?

Manapság nagyon divatosak a közösségi médiában terjedő kihívások, amelyek sok ember figyelmét felkeltik.…

Még több