Elmesélni mindent sokkal nehezebb volt, mint kibökni azt, hogy tetszik Laci. Egyrészről mert annyira kevés mesélnivaló volt, másrészről mert annyira sok. Így elég lassan jutottunk el a kollégiumig. Nem azért, mert annyira messze volt az épület, hanem azért, mert pár lépés után megálltunk. Lilla ráült a bőröndjére, én pedig leguggolva a sarkaimra kuporodtam. Így legalább nézhettem magam elé a földre, miközben elmeséltem mindent.

Hamar kiderült, hogy teljesen feleslegesen rágódtam előre, Lilla Laciból tényleg csak a lovára emlékszik, és nincsenek tervei az esküvőjükkel kapcsolatban. Sőt, nagyon lelkes lett attól, hogy nekem végre megtetszett valaki, mert ahogy mondta, ennek már épp ideje volt. Mondjuk, ettől meg azon kezdtem rágódni magamban, hogy egy tízes skálán mennyire vagyok rossz barát azért, mert én azt sem akartam, hogy idejöjjön, ő meg ennyire örül nekem. A barátnőm azonban most sem hagyott sokáig tépelődni, felkelt a kicsit behorpadt bőröndjéről, és közölte, hogy menjünk, mert sok a szúnyog. Egy jelzőt is használt, hogy meghatározza, hogy egészen pontosan mennyire sokra gondol. Tényleg annyi.

Elindultunk megkeresni a mókust, aki segít eligazítani Lillát, ugyanis azzal, hogy később érkezett, és nem is lehetett előre tudni, hogy jön, buktuk a közös szobát. Eddig örültem ennek, most, a beszélgetés után már sajnáltam. Viszont nem kérhettem meg Enikőt sem, hogy cuccoljon át máshová, így Lillának kellett szobát szereznünk. Hamar kiderült, hogy a dunaújvárosi lányok közül Jázmin mellett van egy szabad ágy, így Lilla gyorsan beköltözhetett. A dunaújvárosiak is azon az emeleten laknak, mint mi, így nem kerültünk túl messzire egymástól. Miután lepakolt, elindultunk a hangár felé, annak reményében, hogy a többieket még ott találjuk.

Furcsa érzés volt, hogy útközben én magyaráztam el neki mindent. Most először éreztem azt a barátságunk kezdete óta, hogy én vagyok az, aki többet tud a helyzetről, aki segíthet a másiknak eligazodni. Annyira nem is volt rossz érzés. És úgy láttam, hogy Lillát sem zavarja.

Lejegyezte: L. Molnár Edit