A PEOPLE TEAM-táborokban délutánonként többféle programból lehet választani. Ilyen volt a kígyóbemutató is. De emellett más helyszíneken más érdekességeket is lehetett találni. A kígyók után Laci elköszönt azzal, hogy most van egy kis dolga, majd elrohant. Ott maradtam ismét egyedül, de nem akartam elkeseredni, meg egyébként az is feldobott, hogy leküzdöttem egy régi félelmemet, úgyhogy bóklászni és nézelődni kezdtem. Közben a telefonomon vigyorogva csekkoltam még egyszer a kígyós képet – szerencsére elég jól sikerült, ami betudható annak, hogy Laci, aki készítette, fotózik –, majd átküldtem anyuéknak és Lillának is. Lilla azonnal visszaírt egy OMG-t, anyu pedig annyit írt a kép alá, hogy „de aranyos”. Aranyos. Engem tuti örökbe fogadtak. Voltak már jelei, mint például a teljesen eltérő ízlés és gondolkodás, de az, hogy egy boát valaki aranyosnak tituláljon, az szöges ellentétben áll mindazzal, amit képviselek. Még annak ellenére is, hogy a nyakamba vettem.

Elraktam a telefonomat, és tovább lődörögtem. Az egyik helyen megálltam egy kicsit, ahol egy író beszélt arról, hogy hogyan kezdett írni. Régebben próbálkoztam képregény készítéssel, de mindig félbehagytam. Van vagy egy tucat elkezdett művem, amik maximum három képkockából állnak.

Ha a suliban kell írni, attól meg mindig kiver a víz. Mert kit érdekel, hogy mit gondolt a költő? Sajnos Babi nénit, a magyartanáromat nagyon, és nem szívesen hallgatja meg a mi véleményünket – már akinek van – a versekről, hanem ragaszkodik ahhoz, amit a tankönyvben leírtak. Ez az író is pont erről beszélt, és idézett egy mondást, amit Arany Jánosnak tulajdonítanak, miszerint „gondolta a fene”. Ezt elraktároztam magamnak későbbre, majd villoghatok vele irodalomórán. Egyébként nagyon érdekes előadás volt, észrevétlenül ott ragadtam a végéig. Az írót egyébként nem ismertem, de mindenképp utána fogok nézni, mert kíváncsi lettem a könyveire.

Az előadás után a hangár felé indultam, azt remélve, hogy megtalálom a lányokat. Azonban alighogy elindultam, már jöttek is velem szembe az ikrek, és már messziről integettek.

– Téged kerestünk! – kiabálta Gréta, pedig akkor már mellettem álltak. – Jössz velünk vízi csatázni?

Naná.

Ez az írás az „Emma naplója” sorozat 29. része.

Lejegyezte: L. Molnár Edit