Enikő segítségével a vacsora alatt szép lassan engedett a gyomorgörcsöm, így mire a végére értünk, már nem csak a fogaim között kipréselt „ühüm”-ökre voltam képes, hanem azt vettem észre, hogy normálisan részt veszek a beszélgetésben. Az örömöm azonban nem tartott túl sokáig, mert hirtelen mindenkinek akadt valami elintéznivalója. Az ikrek videóhívásban voltak a szüleikkel, Enikő pedig Laci fényképezőgépét próbálgatta, és egyre nagyobb érdeklődést mutatott a fotózás iránt. Még Rebeka is elfoglaltnak tűnt, a nyelve hegyét kidugva hajolt egy papír fölé, maga elé húzva egy színesceruza-készletet, amelyből hiányzott a lila összes árnyalata. Ezen elmosolyodtam egy kicsit, de nem változtatott azon a tényen, hogy nagyon egyedül éreztem magam.

Mikor felkeltem az asztaltól, senki nem szólt utánam, így észrevétlenül vágtam át a több száz ember között, és a tábor túlsó széléig sétáltam. Itt már nem volt akkora nyüzsgés, így magam alá húztam a lábaimat, és leültem a fűbe. Felhívtam anyuékat, és megnyugtattam őket, hogy egyben vagyok, és meséltem egy rövidet az öcsémnek, mert kikönyörögte, és egyébként sem volt jobb dolgom. Ráírtam Lillára, mire küldött egy sápatag képet magáról, ahogy az ágyában fekszik. Utána pedig nem volt több teendőm, így csapkodtam a szúnyogokat a combomon, és azt játszottam, hogy sikerül-e egy csapással kettőt leütnöm. Sikerült. Akkor mára meg is van a sikerélményem. Messziről hallottam a lármát, de hiába igyekeztem, nem tudtam magam rábeszélni, hogy visszaóvakodjak. Nem éreztem odatartozónak magam. Pontosabban nem éreztem magam sehova tartozónak. Lassan teljesen besötétedett, de a zsivaj semmit nem csökkent. Csakúgy, ahogy a magányom sem. Még tíz óra sem volt, mikor úgy ítéltem meg, hogy egy életre elegendő szúnyogcsípéssel gazdagodtam, és visszaballagtam a szobámba. Enikő még nem volt ott, így lezuhanyoztam, fogat mostam, és pizsamába bújva a fal felé fordulva lefeküdtem. De hiába csuktam be a szemem, aludni mégsem sikerült. A kintről beszűrődő zsivaj annyira ellentétben állt azzal, amit éreztem, hogy elhatároztam, reggel indulok haza.

Ez az írás az „Emma naplója” sorozat 22. része.

Lejegyezte: L. Molnár Edit