A diáktársak közötti piszkálódás, egymás heccelése, ugratása régóta létezik, a legtöbb közösségben jelen van. Mindaddig elnézzük, nem tulajdonítunk neki jelentőséget, amíg az illendőség határain belül marad, senkit nem sért.

Gondoljunk Nyilas Misire, a Légy jó mindhalálig című Móricz-regény egyszerű, tiszta lelkű hősére! Szomorúan látja, hogy a társai felbontották az otthonról kapott „pakkját”, és jóízűen megettek mindent, amit benne találtak. A nagyhangú, erőszakos fiúk így akartak kitolni a gyengébbel. A helyzet mégis a visszájára fordult, hiszen a vajnak hitt cipőkenőcsöt is befalták, és ezzel ők váltak nevetség tárgyává. Valamennyien jót derültünk rajta, de ez nem jelenti azt, hogy az alaphelyzet vicces lenne.

Soha nem lehet humoros, ha a hangadók, az agresszív gyerekek kifogják maguknak a félénkebb társukat, és akár szavakkal, akár tettekkel bántják, megsértik önérzetét. Nehéz meghúzni a határt a diákcsíny és a zaklatás között. A csúfolás, kinevetés, levegőnek nézés még nem tűnik komoly bántalmazásnak, de akire irányul, annak nagyon rosszulesik. Ha nincs, aki megállítaná az agressziót, és gátlástalanul folytatódik, egyre súlyosabb helyzet alakulhat ki. A kiközösítés, fenyegetés, az áldozat holmijának megrongálása, ellopása már mindenképpen beavatkozásért kiált.

Sokszor egy rosszindulatú pletyka is elindíthat egy egész lavinát. Először csak szűkebb körben terjed, majd végül már az egész közösség ezen csámcsog. Az eddig is zárkózott gyerek még jobban befelé fordul, eltávolodik a társaságtól, kirekesztődik.

Sajnos manapság a durvaság egészen szélsőséges esetei is előfordulhatnak: obszcén szavak, gúnyrajzok, képek terjesztése, lökdösés, cibálás, leköpés. Sőt, az ütés, rúgás, bezárás, kényszerítés, a pszichoterror, bullying, kegyetlenkedés jelensége sem ismeretlen.

Egyre elterjedtebb az internetes zaklatás is, ami szintén mély sebeket ejt a „kipécézett” áldozaton.

– Miért nem fogadnak el a többiek? Miért mindig velem van bajuk? Miért vagyok én más, mint ők? – kavarognak a megválaszolatlan kérdések.

Aki csak egyszer is átélt már hasonló helyzetet, átérzi, hogy pillanatok alatt padlóra lehet kerülni. Ha gyötörnek, megaláznak, akár lelkileg, akár fizikailag, hamar elveszíthetjük az önbecsülésünket. Pedig nem nekünk kellene szégyenkezni. A zaklatók sokszor fel sem fogják a tettük súlyát, következményeit. Bezzeg ha velük történne hasonló!

Annak, akit zaklatnak, nehéz megvédenie magát. Ha egyedül nem megy, segítséget kell kérni. A „normálisan” viselkedő társaktól, a felnőttektől, az iskolapszichológustól, mindenkitől. Nem szabad behúzódni a csigaházba, és csendben tűrni! Nem szabad hagyni, hogy mások uralkodjanak rajtunk!

Laczkó Zsuzsa

Forrás: Buda Mariann: Az iskolai zaklatás – a kutatások tükrében. Debreceni Egyetem Tanárképzési Központ, Debrecen, 2015.

Buda Mariann – Kőszeghy Attila – Szirmai Erika: Az iskolai zaklatás – az ismeretlen ismerős. Educatio 2008/3: 373–386.