– Miért éppen balett? – dobta vissza Enikő azonnal a kérdést.

Sóhajtva vállat vontam.

 – Azt hiszem, csak így alakult – mikor kimondtam, megpillantottam a csodálkozó tekintetét –, de ne értsd félre, imádom – tettem hozzá sietve. Majd nekikezdtem az egész történetnek. Ami az óvodás Emmával kezdődik, akinek minden zenére azonnal megmozdult a lába, és pörgött-forgott egész nap. Imádtam táncolni. Anyuék azt mesélték, hogy már születésem előtt sem tudtam nyugton maradni, apa pedig még arra is hajlandó megesküdni, hogy magzat koromban a talpammal ütöttem a ritmust az ő kedvenc zenéire. Ezt határozottan cáfolom, teljes mértékben eltérő a zenei ízlésünk. Szóval a szüleim állítják, hogy már előre lehetett tudni, hogy táncolni fogok, szerintem ezt csak a sztori kedvéért mondják. Mindenesetre van egy hasonlóan pörgős barátnőm, aki ugyancsak nem tud a fenekén maradni, ha zenét hall. Így a szüleink megegyeztek abban, hogy beíratnak minket táncolni. A praktikus gondolkodás azt diktálta, hogy egy helyre menjünk, mivel úgy könnyebb lenne megoldani a fuvarozásunkat. A még praktikusabb gondolkodás pedig azt, hogy ne menjünk túl messzire. Így esett a választás, nem túl hosszas gondolkodás után, az egyetlen, közelünkben lévő tánciskolára, ahol kicsiknek csak balettcsoport indult abban a hónapban. Mondhatnám, hogy a kezdetektől imádtam, de nem így volt. Valami sokkal pörgősebbre vágytam. Társastáncra, hiphopra vagy akár néptáncra. Ehelyett lábujjhegyen tipegtünk, lassan mozogtunk, emelgettük a végtagjainkat. De ott volt Lilla, és ez átsegített a kezdeti unalmon. Ha kettesben maradtunk, mindig fejrázós, toporzékolós őrjöngésben vezettük le a fölös energiáinkat. Aztán jött a modern tánc, és minden megváltozott. Azt hiszem, megtanultam nemcsak az energiáimat, hanem az érzéseimet is levezetni finom mozdulatokkal. Pár perces monológ után jöttem rá, hogy én még mindig nem tudok semmit Enikőről.

– Szóval – tettem fel újra a kérdést –, miért hiphop? Enikő abbahagyta a csomagolást, és felnevetett. – Gyere, megkapod a Túró Rudidat, közben pedig elmesélem.

Ez az írás az „Emma naplója” sorozat 12. része.

Lejegyezte: L. Molnár Edit