A programok még nem kezdődtek el, hiszen ez csak az első nap, az érkezés napja. Bár sokat olvastam arról, hogy mi várható, és videókat is néztem a neten a korábbi évekről, most mégis hálás voltam, hogy van velem egy gyakorlott táborozó, aki tudja, hogy mikor hova érdemes menni.

Az idegenvezetésre elég sokan gyűltünk össze, de ez még korántsem a tábor teljes létszáma volt, hiszen a Pestről érkező buszok csak később fognak megérkezni. Végigvonultunk a tábor egész területén, újak és veteránok vegyesen. Jól felszerelt hely, az biztos. Nemcsak focipálya és kosárlabdapálya, hanem tenisz- és röplabdapálya is van, mellette trambulinok. Lehet pingpongozni, van játszósarok a kisebbeknek. És rengeteg füves terület. A vezetés végén a lányokkal a trambulinok mellett álltunk meg, mert Gittának és Grétának ugrálhatnékja támadt. Nekem meg nem volt jobb dolgom, meg senki más ismerősöm, így törökülésben letelepedtem kicsit távolabb a fűbe. A fűszálakat tépkedve azon gondolkodtam, hogy egy tízes skálán éppen mennyire lehetek szánalmas, mikor Enikő megállt mellettem. Lerakott az egyik használaton kívüli trambulinra egy hordozható hangszórót, és nyomkodni kezdte a telefonját. Na jó, én ilyen zenét egyáltalán nem hallgatok. Nem mondom, hogy nem ismerek néhány számot az osztálytársaim meg a sulirádió révén, de soha nem értettem, hogy ezt valaki miért hallgatja önszántából, pláne szórakozásból.

Enikő mozogni kezdett a ritmusra. Először csak a lábait mozdította, majd a karjaival is bekapcsolódott, végül az egész pici lány ott tekergett mellettem. Ámulva néztem, mert nekem ehhez tényleg nem sok közöm van. És alaposabban szemlélve rájöttem, hogy egyes mozdulatok piszok nehéznek tűnnek még táncosszemmel is.

Az ikrek abbahagyták a pattogást, beálltak a szobatársam mellé, és vihogva igyekeztek utánozni, amit csinált. Én csak a fejemet ráztam, mikor először felém nyújtották a kezüket. Aztán valami történt, mert egyre idétlenebbnek éreztem magam, ahogy a fűben ülök a három táncoló lány mellett, így minden mindegy alapon vállat vontam, és beálltam közéjük.

Ez az írás az „Emma naplója” sorozat 14. része.

Lejegyezte: L. Molnár Edit