Vannak fárasztó részei a táboroztatásnak, de az élmény mindenért kárpótol. Csernai Mihály, azaz Misi a PEOPLE TEAM nyári táborában szerzett tapasztalatait osztja meg az olvasókkal.
Mutatkozz be, kérlek!
Sziasztok! Csernai Misi vagyok, 1997. május 12-én születtem, harmadik éve táboroztatok a PEOPLE TEAM-ben, elsősorban a színházi táborban és a médiások között csíphettek el. Alapdiplomámat a Színház- és Filmművészeti Egyetemen szereztem, drámainstruktor-drámajátékos szakon, mesterszakos diplomámat pedig a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem drámaíró szakán. Számomra a színházban és az életben is fontos a tudatosság, a következetesség, és mindezek mellett nem árt némi humor is a mindennapokban. Az elmúlt években volt szerencsém kedves és számomra emlékezetes emberekkel találkozni a táborban, jó kapcsolatot sikerült kiépítenem a táboroztatókkal is, szóval nagyon várom az idei nyarat, remélem, ez is emlékezetes lesz mindannyiunk számára. Várom a találkozást!
Stresszeltél valaha a táborban? Hogyan kezelted?
Van bennem egy természetes drukk a színházi tábor bemutatói előtt, illetve az egész tábor előtt is, hogy vajon hogy fognak fogadni, jó fejek lesznek-e, kedvelni fognak-e. A táborban általában nincs sok időm stresszelni a dolgokon, igyekszem inkább megoldásorientált lenni. Vannak helyzetek a gyerekekkel, amik sok mindent eldöntenek, általában szeretem az ő problémáikat kezelni, nekik megnyugtatást nyújtani, mint hogy a saját egyéb dolgaimon stresszeljek. Mondjuk, mikor szerdán akarunk bemutatót, és előző szombaton még nem tudjuk, pontosan mit fogunk csinálni, az tud frusztráló lenni.
Mi volt a legdurvább táboros melód?
Szélsőségesen durva dologra nem emlékszem. Fárasztó dolgok voltak inkább. Például a Koboldok városánál beálltam pankrátornak, ott voltak neccesebb pillanatok, rendkívül jól szórakoztam, de nagyon elfáradtam, remek edzés volt lelkileg és fizikailag is. Fáraóként, amikor kihúztak a „rabszolgák”, rosszul helyezkedtem, és nem tudtam leülni az alám betolt székre, mivel mire leültem volna, már elindult a szekér, és akárhogy ügyeskedtem, nem tudtam helyet foglalni, ebből viszont egy szárazföldi „szörfözés” lett, úgy éreztem, az életemért küzdök, hogy ne az legyen a gyerekek élménye, hogy ez a fáraó megszégyenül, hogy leesik a szekeréről, közben meg folyton vesztettem el az egyensúlyomat, mert állandóan kiment alólam a talaj. Ez sem durva volt, inkább vicces.
Mit irigyelsz a táborozóktól?
Nem vagyok irigy típus, főleg azért, mert ebben a négy hétben, bár én magam dolgozom, és próbálom elérni, hogy minden gyerek jól érezze magát, azért én is rengeteget szórakozom. Mondhatnék ugyan egy-egy programot, hogy milyen jó lenne táborozóként átélni, de táboroztatóként ezek nagy részét én is ugyanúgy átélem. Például a Koboldok városát nagyon szeretem mint program, és szívesen részt vennék benne táborozóként, de táboroztatóként legalább olyan szórakoztató, mint a „másik oldalról”. De ez lényegében minden programmal így van. Nem érdemes irigykedni, inkább élvezni kell a kínálkozó lehetőségeket.
Mi a legnagyobb tábori felfedezésed?
Nekem minden ilyen helyzet akkor válik izgalmassá, amikor olyan emberekkel találkoznak, akiknek vagy hasonlít a személyiségük, humoruk, világlátásuk az enyémhez, vagy pont hogy egy képzeletbeli vonal másik végén állnak. Tavaly volt táboroztatóként egy olyan felfedezésem, hogy soha nem éreztem magam egyedül, és most elsősorban nem a saját szekciómra gondolok, hanem a többi táboroztatóra. Mindig éreztem, hogy egy-egy beszélgetés mögött komoly érdeklődés van, és így soha nem vagyok egyedül. Nekem ez, tekintve a sok rossz tapasztalatomat egyéb táboroknál, egy nagyon pozitív felfedezés volt.
