Persze nem megy olyan egyszerűen az indulás sem. Már miért is menne? Murphy itt lakik velünk, már régóta sejtem. Az, hogy nem indult az autó, mert apa bekacsolva hagyta a lámpákat, csak a hab volt a tortán, csak a pont az i betűn.
Azzal kezdődött, hogy sikerült az öcsém temperájára lépnem, miközben kászálódtam ki az ágyból. A kupakok a helyükön voltak, nem lett volna semmi baj, ha véletlenül nem rúgom fel a kulacsomat közben. Természetesen a kulacsomon nem volt kupak, így sikerült kiborítanom pár kortynyi vizet. Elbírná a parketta, nem az első eset. Viszont az a kevés víz és a festék műanyag doboza összeszövetkezett ellenem, így hajnali fél hat után tizenkét perccel dobtam egy jóindulattal is maximum hatpontos spárgát az ágy és az ajtó között. Anya ekkor kukkantott be újra, majd zordan felszólított, hogy ne idétlenkedjek kora reggel, hanem inkább iparkodjak. Így hát iparkodtam.
A pizsamagatyámmal felitattam a maradék vizet, majd próbáltam álló helyzetbe feltornázni magam. Eközben rúgtam le annyira az ágy lábát, hogy beszakadt a körmöm. Baletthoz szokott lábujj, meg sem kottyant. Azért a vérzést muszáj volt elállítani, így mikor anya harmadszorra nézett be, még mindig a földön ültem, és a vizes nadrágomat a lábamra szorítva igyekeztem olyan arcot vágni, mint aki azonnal elkészül. Nem hiszem, hogy bevette, de nem szólt egy szót sem.
A táskám cipzárja nem tegnap szakadt szét – mikor belegyömöszöltem a kedvenc pulcsimat, pedig már színig volt –, hanem ma reggel, mikor egy pillanatra hátat fordítottam neki. Tud egy táska röhögni? Ez röhögött. Közben pedig kiöklendezte magából a kedvenc pulcsimat, és vele együtt a legjobban bejáratott edzőcipőmet is. Átpakolhattam volna a régi bőröndömbe, de annak béna színe van, meg a franc fog bőrönddel menni. Két perc kellett ahhoz, hogy a kedvenc pulcsimat körbetekerjem a táska körül, és már csak azt kellett kitalálnom, hogy mit húzzak fel helyette, mert így az eredeti tervnek lőttek. Mikor megjelentem a konyhában trikóban és a pulóverrel javított táskával a vállamon, már majdnem hat óra volt. Anya végigmért, majd annyit jegyzett csak meg, hogy fázni fogok. Rámutattam a pulcsimra, mire bólintott egyet. Ugye, hogy ugye. Teljesen felesleges lett volna ezen patáliázni.
Ez az írás az „Emma naplója” sorozat 4. része.
Lejegyezte: L. Molnár Edit
