Talán mégsem utálok csúszdázni – Emma naplója, 46. rész
Emma Naplója
PEOPLE TEAM tábor gyerekszemmel

Kicsit hanyagoltuk ezt a csúszdatémát, mivel a lányok azon kezdtek tanakodni, hogy hova terítsük le a törölközőinket. Engem annyira nem izgatott, hogy nap vagy árnyék, sőt az sem, hogy rá lehet-e látni a helyes úszómesterre, de igyekeztem mindenkit észrevétlenül messzebb kormányozni a csúszdamedencétől. Aztán rájöttem, hogy ha háttal ülök le, és Laci ott van mellettem, akkor az egész jól el tudja terelni a figyelmemet.

Miután nagy nehezen elhelyezkedtünk a se túl messze a büfétől, se túl közel a mosdókhoz szabálynak megfelelő helyen, mindenki rohant a medencék felé, mert tényleg dögmeleg volt. A termálmedence emiatt szóba sem jött, az élménymedence felé vettük az irányt. Egy darabig jól elvoltunk a lányokkal meg Laci haverjaival, a fotóstáboros fiúkkal. Valamelyikük hozott egy strandlabdát, azzal középcicáztunk egészen addig, míg a fiúk meg nem unták, és ki nem jelentették, hogy lépnek csúszni egyet. Üdv, gyomorgörcs, rég találkoztunk. A barátnőim is benne voltak, és láttam Laci szemén, hogy ő is szívesen velük tartana, így vettem egy nagy levegőt, és a csúszdák felé fordulva próbáltam eldönteni, hogy képes vagyok-e közelebb merészkedni hozzájuk. Nem engedtem az azonnal jelentkező pánikszerű érzésnek, megacéloztam magam, és Laci felé fordulva egy bólintással jeleztem, hogy mehetünk. Derűsen felhúzta a jobb szemöldökét, és egy pillanatra átölelt, magához húzott, és adott egy puszit az arcomra.

A medence szélére ülve vártam, hogy sorban belefröccsenjenek a vízbe a lányok, a fotós srácok meg Laci is. Ez eltartott egy darabig, főleg, hogy mentek vagy három kört. A negyediket nyitotta Enikő, mikor rájöttem, hogy nincs gyomorgörcsöm, nem lüktet a tarkóm, nem látok homályosan. Ez pedig annyira váratlan volt, hogy elkezdett a fejemben motoszkálni egy gondolat, hogy talán én is meg tudom csinálni azt, amit a többiek. Laci pedig, aki pont mellém telepedett, mintha megérezte volna ezt.

– Na, kipróbálod? – mosolygott a kezemre téve a sajátját. – Még senkinek nem esett ki a szeme, mióta itt vagyunk – érvelt.

Én pedig kipróbáltam. Igaz, hogy a legkisebben, igaz, hogy csak egyszer, de lecsúsztam.

Annyira nem is volt para. És még megvan mindkét szemem.

Lejegyezte: L. Molnár Edit


Kapcsolódó

Még több