Már számoltuk vissza a napokat. Eltelt nyolc hét, azaz pontosan 56 nap. Aztán végre-valahára elérkezett, amire mindannyian vártunk! Látszólag semmi különös, nem egy karácsony vagy húsvét, de még egy ballagás vagy egy szalagavató sem.
Átlagosnak tűnő október 27-e volt, számunkra mégis ünnep: az őszi szünet előtti utolsó tanítási nap.
Az osztályfőnökünk azzal a jó hírrel köszöntött minket, hogy ugyan utolsó ez a nap, de nem tanítási. Úgy döntött a tantestület, hogy ma nem lesznek megtartva az órák. Tanulás helyett mindenféle, az ősszel kapcsolatos tevékenységet fogunk végezni. Örömujjongásban törtünk ki.
Volt ebben azért egy kis kötelesség is: segítenünk kellett Jóska bácsinak. Ő az iskolánkban amolyan mindenes, fűtő, karbantartó, kertész… Egyszóval ezermester. Szoktunk neki máskor is segíteni, főleg, ha ez azzal járt, hogy lóghatunk az órákról. Amikor bekukucskál a termünkbe, és kér néhány erős embert, én mindig elsőnek jelentkezem.
Ezúttal a lehullott leveleket szedtük össze az iskola kertjében. Összegereblyéztük őket, a kupacokat talicskába raktuk, aztán elvittük a komposztálóba, amit akkor építettek, amikor ökoiskola lettünk. Ráadásként kiraktuk a tavaly készített madáretetőket, és feltöltöttük őket magokkal.
Nem volt osztályfőnöki óránk, viszont játszottunk egy csomót, főleg vicces vetélkedőket. Nekem leginkább a tökteke tetszett. Kati néni kisebb dísztököket hozott be, közülük kiválasztotta a leggömbölyűbbeket. Felállított néhány vécépapír-gurigát, ezek lettek a tekebábuk. A tökökkel gurítva kellett a „bábukat” eltalálnunk. Egyszer sikerült tarolnom is!
Elmaradt a rajz és a technika. Ehelyett tökfaragást rendeztünk. A fiúké horrorisztikusra sikeredett: ijesztő szemek, sátáni vigyor. Még „vér” is csurgott a szájából, amit persze piros temperával festettek meg.
Ildi néni egy nagy kosárból a tanári asztalra borított mindenféle termést. Volt ott toboz, dió, gesztenye, makk, csipkebogyó és színes levelek. Ezekből készítettünk dekorációkat, amelyekkel aztán feldíszítettük a termünket. Én csipkebogyóláncot fűztem, amit felakasztottam a faliújságra, aztán babát csináltam kukoricacsuhéból.
A matekórát – hál’ istennek! – nem tartották meg, viszont segítettünk a harmadikos tanító néninek az osztályára vigyázni. Megkérdeztem a harmadikosoktól, mit tanultak legutóbb. Az írásbeli összeadást, mondták, de nagyon nehéz, és nem értik. Náluk is tele volt az asztal termésekkel. Fogtam egypár makkot, gesztenyét és tobozt, és ezeknek a segítségével megmutattam nekik a tízes átlépést. A makk állt az egyesek helyén, a gesztenye a tízesekén, a toboz meg a százasokén. Tíz makkot be lehetett váltani egy gesztenyére, tíz gesztenyét egy tobozra. Szerintem Piroska néni örökre hálás lesz nekem, amiért segítettem a matektanításban.
Nem volt magyaróránk, viszont a parkban ott állt a kastély, azaz inkább egy villaépület. Tibi bácsi kitalálta, hogy nézzük meg benne az új kiállítást. Húztuk a szánkat, hogy tutira dögunalom lesz, de a tanár úr azt mondta, interaktív lesz, egy múzeumpedagógussal. Magamnak is nehéz bevallani, de érdekes volt a kiállítás, és jól éreztem magamat a múzeumban.
Testnevelésóra helyett pedig sétáltunk egyet a kastélyparkban. Ropogtak a talpunk alatt a levelek. Áron annyira nagyon poénos volt, hogy belökött az avarba, de rosszul járt, mert magammal rántottam őt is. Ott feküdtünk mindketten a földön, röhögtünk, és arra gondoltam, ennél vidámabban nem is kezdődhetne az őszi szünet.
Tóth Réka