Bizonyos kutatások kimutatták, hogy a táborok jelentős tanulmányi előrehaladást eredményezhetnek, és – ami még ennél is fontosabb – előnyt biztosíthatnak a társasági-érzelmi tanulásban a legkülönbözőbb korosztályok számára.
Kísérlet a Harvardon
A Harvard Egyetem Oktatási Posztgraduális Szakosztálya több módot azonosított arra vonatkozóan, ahogyan a táborok társas és érzelmi fejlődésben segítik a gyermekeket és a fiatalokat. Csoportokat alakítottak ki eltérő korosztályok képviselőiből, majd megszervezték a csoportok közötti kommunikáció lehetőségét egyéni és társas szinten is. Ezzel lehetőséget kínáltak az ismerkedésre, valamint széles és biztonságos mozgásteret, ahol a résztvevők megoszthatták szinte bármilyen gondolataikat – a zaklatástól/bullyingtól való félelem nélkül, valamint – nem utolsósorban! – elszakadva a technológiától. Ezek a keretek – többek között – a csapatmunkát és a sportszerűséget is támogatták.
Megfelelő benyomások
A nyári tábor az egyik legjobb módja annak, hogy a gyerekek más és más irányból fogadhassanak impulzusokat – mentális nyomás, kényszer, órarend és az osztálytermi stressz kihívásai nélkül. A nyári tanulást – különösen az alacsony jövedelmű vagy más szempontból hátránnyal élő családok esetében – nem szabad lebecsülni. A nyári tanulásról szóló kutatások több mint száz évre nyúlnak vissza, ám a hatását csak nemrég ismerték el. A kutatások eltérő eredményeket hoztak a különböző társadalmi rétegeket képviselő csoportoknál.
Kiváltságok
„A gazdag diákok előnye a szegény diákokkal szemben gyakorlatilag annak az eredménye, hogy a kiváltságos diákok az iskolán kívül hogyan tanulnak… Amerikának nincs iskolaproblémája. Az USA-nak nyáriszünet-problémája van.” Ezek a mondatok Malcolm Gladwell 2011-ben megjelent Outliers című könyvében állnak.
Több a hagyományosnál
Összefoglalva, a táborok nagyszerű lehetőséget nyújtanak a diákoknak, hogy új ismereteket, képességeket és tapasztalatokat szerezzenek, amelyek túlmutatnak a hagyományos iskolai tananyagon. A nyári táborok nemcsak az intellektuális, hanem a társas és érzelmi fejlődést is elősegítik, ami egy ember teljes oktatását tekintve kulcsfontosságú elemeket is tartalmaz. Az iskolán túli tanulás csökkenti a teljesítmény-visszaesés esélyét, segítve a diákokat abban, hogy mentálisan fittek és aktívak maradjanak a vakáció alatt is.
Szülő, gyerek, tanár, mindannyian tartsuk szem előtt: a táborozás rendkívüli eszköz az oktatásban és a diákok fejlődését tekintve!
Forrás: trustcentral.org
Béres Gergő










