Tudtátok, hogy van olyan okostelefon-alkalmazás, ami a mesterséges intelligencia segítségével meggyőzi az embereket, hogy adott időpontban ne utazzanak egy bizonyos bevásárlóközpontba, hogy csökkentsék a forgalmi torlódást? A vásárlási élmény fokozásától az oltóanyagok kifejlesztéséig az MI minden területre hat. A szolgáltatások és hirdetések személyre szabását viselkedésünk elemzésével igyekszik megtenni. Be tudja azonosítani a hajlamokat az emberi szokásokban és magatartásban, és ezeket felhasználja, hogy befolyásolja döntéshozásunkat. Bár emberi érzelmeket még nem tud kimutatni, villámgyors fejlődésre képes. Amiatt még nem kell aggódnunk, hogy a gépek átveszik földünk felett a hatalmat, de van értelme megfigyelni és szabályozni a technológiát, hogy annak rossz célokra való felhasználását elkerüljük.
Hogyan tudja megtanulni azt, hogy hasson az emberi viselkedésre?
Egy ausztrál kísérletben, aminek egyik részében kék és piros dobozokba rejtettek játékpénzt, kiderítették, hogy mik a gyenge pontjai az emberek döntéshozási folyamatának. Ezt az MI ismétlődő neurális (idegrendszeri) hálózatával, a megerősítéses tanulással kivitelezték. A robot kapcsolatba lépett környezetével, hogy a kapott visszajelzések alapján megtanulja a viselkedést. A cél tehát az volt, hogy megállapítsák, hogy a gép tudja-e azonosítani a kísérletben résztvevők válaszai alapján a döntésmintát, hogy aztán befolyásolhassa ezt az emberi viselkedést. A szoftver képes volt irányítani a résztvevőket a vágyott cselekvések felé. Az egészséges étkezési szokások felvételét és a megújuló energiaforrások használatát is képes lesz előmozdítani.
Akaratszabadság és ijesztő jóslat
Adott helyzetben megvan rá az esélyünk, hogy különböző lehetőségek közül szabadon választhatunk, különbséget tudunk tenni jó és rossz között. A választást a tapasztalás vezérli. A technológiát arra is meg lehet tanítani, hogy figyelmeztessen minket a befolyásolási kísérletekre, rejtegesse gyenge pontjainkat. Ma már, túl azon, hogy tud egyéni írás– és beszédstílust utánozni, az MI arckifejezésekből is képes olvasni. A beszédképességét elvesztő asztrofizikus Stephen Hawking, akinek a hangját beszédszintetizátor közvetítette, s ő arcmozdulataival irányította a kurzort, azt feltételezte, hogy a gépek veszélyessé válnak majd. A Facebook-algoritmusom vajon megtippeli, mit fogok ma este csinálni?
Fordította: Dobai Katalin
Forrás: itmunch.com






