Némi bóklászás után Laci hirtelen a homlokára csapott, és felém fordult.

– Ma van a krimijáték – közölte ünnepélyes hangon.

– Ma van a mi? – kérdeztem vissza, mert ez így nekem nem sokat mondott. Laci pedig belekezdett a program ismertetésébe. Hosszan magyarázott arról, hogy a táborban gyilkosság történt, és ki kell derítenünk, hogy ki, hol és mivel követte el a bűntényt.

– Miss Scarlett a könyvtárban a gyertyatartóval – vágtam rá, utalva a Cluedo nevű társasjátékra.

– Igen – mosolyodott el a srác –, csak ez sokkal jobb. Ahogy belemelegedett, én is egyre inkább igazat adtam neki. Megragadta a kezemet, és húzni kezdett maga után. Azonban miután felvettem vele a lépést, a mancsomat akkor sem engedte el, így kéz a kézben érkeztünk meg a rendőrfőnök elé. Ő komoly arccal ismertette velünk a bűnesetet, majd kaptunk egy leírást a helyszínről és egy listát a lehetséges elkövetőkről. Mikor megtudtam, hogy kiket kell kifaggatnunk, rám is kezdett átragadni Laci lelkesedése. Először a kapu előtt ücsörgő koldushoz igyekeztünk. A csapattársam nagy rutinnal kezdte feltenni neki a szokásos merre járt és mit csinált kérdéseket, majd mindent gondosan felvezetett a lapunkra.

– Szerintem hazudik – súgtam oda neki, mikor végzett.

– Világos – bólintott Laci –, itt mindenki hazudik. Nekünk az a feladatunk, hogy kiderítsük, hogy melyikük hazudik ebben az ügyben. Annyira komolyan vette a dolgot, hogy ettől én is még komolyabban vettem. A következő gyanúsítottnál még nem, de a harmadiknál már én is feltettem a magam kérdéseit, és sikerült elérnem, hogy ellentmondásba keveredjen önmagával. Laci elismerően pillantott rám, én meg kihúztam magam. Körbejártuk az összes lehetséges elkövetőt, sőt volt, akihez többször is visszamentünk, mert nem tudtuk egyértelműen kizárni. Annyira jól szórakoztam, hogy észre sem vettem, hogy már órák óta nyomozunk, csak akkor, mikor egy pillanatra megszédültem az éhségtől.

– Azt hiszem, megvagyunk – nézett fel Laci a sűrűn teleírt lapból. Helyeslően bólintottam, mert én is úgy éreztem, hogy kétségkívül megtaláltuk a tettest. – Akkor adjuk le, és menjünk enni? – nézett rám nevetve Laci, mert a gyomrom akkorát kordult, hogy nem csak ő, hanem tízméteres körzetben mindenki hallotta.

– Az jó lenne – ismertem be elpirulva.

Lejegyezte: L. Molnár Edit