Mindenki tök jó fej itt, a táborban! Egyvalakit kivéve: ő Könyvmoly. Biztos van normális neve is, de olyan halkan mutatkozott be, hogy nem értette senki sem. Könyvmoly bőröndjének nagy részét, minő meglepetés, könyvek foglalják el. Csupa klasszikust hozott, Móriczot, Gárdonyit meg a Jókai-összes néhány kötetét. Egész nap nem csinál semmi mást, csak olvas!

Antiszoc

Igazán nem lehet ránk mondani, hogy nem vagyunk kitartóak. Nagyjából egész nap kísérleteket végeztünk, hogy bevonjuk őt a társaságunkba.

– Na, gyere, játsszál velünk te is!

– Mi a francér’ bújsz bele állandóan abba a hülye könyvbe?

– Hé, táncolj velünk, te csaj!

Én először csak simán nógattam, aztán úgy gondoltam: ha mindenképp félre akar húzódni, hadd tegye. De azért tényleg elég béna, hogy míg mi vigadunk, addig ő tök csöndben ül egész nap egy nyomorult könyvvel a kezében. Akkor minek van itt, a táborban?

A sokadik hasztalan kísérlet után persze mind feladtuk. Maradjon csak magának. A mi nyaralásunkat viszont ne baltázza el!

A számonkérés

Lehet, hogy gonoszak vagyunk. Egyszerűen már nem bírtuk nézni, amit csinál. Néhány nap múlva besokalltunk.

– Nem veszel részt semmilyen közös tevékenységben – nehezményezte Emese.

– Folyton a könyveidet bújod, ahelyett, hogy beszélgetnél, barátkoznál – csatlakozott Vivien.

– Meg se szólalsz soha – így Rita.

– Ha igen, akkor is csak ilyen halk nyuszihangon – utánozta őt Zsófi.

– Összehúzódsz picire, mintha itt se lennél, nehogy valaki észrevegyen. Bocs, hogy élek! Szerintem táborban se voltál még soha – így én.

– Hagyjatok már békén! – visított egy akkorát Könyvmoly, hogy beleremegtek a falak.

Erdőjáték

Mindannyian megdöbbentünk, amikor Könyvmoly/Antiszoc egyszer csak beszállt a játékba. Ahol mindannyian „erdő” voltunk. Át kellett éreznünk, kik-mik lennénk egy erdőben, és meg kellett keresnünk a helyünket a térben. Marci például a földre vetődött, és idegbeteg rángatózással, eltorzult arccal fetrengett. Közölte, hogy ha esetleg nem jönnénk rá, ő egy csapdába esett görény. Ekkor állt be közénk Könyvmoly.

– Hát te ki leszel? – szólt be neki gúnyosan Zsófi. – Csak nem Bölcs Bagoly? – Láttam szegényen, hogy majdnem elsírja magát, amikor Bence (egy kőhíd) elkapta a karját.

– Gyere, vándor, pihenj meg rajtam! – Könyvmolynak nemcsak a bátorsága, hanem a hangja is megjött.

– Köszönöm, kedves híd, de rajtad meg nem pihenhetek, mert vár az illatos berek. – Majd apró szárnycsapkodással tarka pillangóként rászállt (persze csak képletesen) a vadvirágot játszó Katára.

Szerző: Tóth Réka