Érzelmi intelligencia
Magazin
PEOPLE TEAM tábor

„A tesómnak nem kell olyan sokat tanulnia, mint nekem, mert magas az IQ-ja.” Hasonló mondatot már hallhattunk. A betűszó rövidíti az intellektuális, tehát az értelmi hányadost, mely által megjósolható az iskolai teljesítmény. Az IQ azonban csak egy mértéke a képességeinknek, mellette számos más fajtája is van az intelligenciának: a térbeli például a három dimenzióban való gondolkodásé, a zenei a ritmus és hangszín felismeréséé. Beszélünk még többek között atlétikai, művészeti és mechanikai intelligenciáról, és fontos típus az érzelmi is.

Az emocionális intelligencia, röviden EQ, érzelmeink megértésének, használatának és kezelésének képessége. Szintén előre jelezhet kiemelkedő iskolai eredményeket. A magas EQ-val rendelkező személy sikeressége társas és érzelmi helyzetekben előre látható. Segít erős kapcsolatokat építeni, jó döntéseket hozni, nehéz helyzeteket kezelni. Az EQ, mely egyfajta emberismeret – társaink megértése, a velük való boldogulás –, életünk minden területén segít sikeresnek lenni. Az IQ-val ellentétben az EQ fejleszthető.

Napjaink során számos különböző érzelmet tapasztalunk. Néhányuk, mint a meglepetés, csak pár másodpercig tart. Mások hosszabban érezhetők, megteremtve a boldogság vagy szomorúság hangulatát. Legfontosabb EQ-készségünk képesnek lenni ezek felismerésére és pontos osztályozására. Az érzelemkezeléshez szükséges tudatában lennünk érzelmeinknek. Ez segít abban is, hogy megértsük, mások hogyan éreznek. Aki nem ismeri fel az érzelmeit, annak szükséges gyakorolnia, magában felcímkéznie, mondogatnia azokat: „Hálásnak/csalódottnak érzem magam.”

Az EQ része, hogy képesek vagyunk elképzelni, hogyan érezhetnek emberek bizonyos helyzetekben, és miért pont úgy éreznek. Ezt hívjuk empátiának, együttérzésnek, mely segít másokról gondoskodni, jó barátságokat, kapcsolatokat kialakítani, irányítja, hogy mit mondunk, hogyan viselkedünk, amikor mások érzelmeiket kimutatják.

Időnként mindannyian dühbe gurulunk, kiábrándulttá válunk. Tudnunk kell, hogy mikor, hol, hogyan fejezzük ki érzéseinket, irányítsuk reakcióinkat. Jó érzelmi intelligenciával rendelkező ember nem reagál érzelmekre tiszteletlenül, túl hevesen, megfontolás nélkül, mert tudja, hogy azzal árt a kapcsolatnak.

Jó EQ-val rendelkezve a megfelelő hangulatot választjuk, melyben motiváltak lehetünk, összpontosíthatunk feladatainkra.

Fordította: Dobai Katalin

Forrás: kidshealth.org

Kapcsolódó
PEOPLE TEAM tábor

Sokan vagyunk

– Nagypapa, mi nem fogunk éhezni? – kérdezte Matyi aggódva. – Szerencsére nem…
PEOPLE TEAM tábor

Csatlakoztál már?

Manapság nagyon divatosak a közösségi médiában terjedő kihívások, amelyek sok ember figyelmét felkeltik.…

Még több