Kialakulhat-e hosszú és mély barátság egy nyári táborban? Hát persze! Enikő 15 évvel ezelőtt táborozóként kezdte, ma pedig már a PEOPLE TEAM táboroztatója. A vele készített interjúból kiderül, milyen tapasztalatokat szerzett a PT-ben.
Fontos a táborozás?
Naná! Új barátokat szerezhetünk, és ezek akár örökre szólhatnak. A gyerekek kis betekintést nyerhetnek a független életbe, például anya nem fog utánuk elpakolni. A különféle szekciók esélyt adnak arra, hogy olyat tanuljanak, amit iskola mellett nem feltétlen tudnak. A tábor angoltanárain keresztül közelebbről megismerhetnek újabbnál újabb kultúrákat.
Volt honvágyad táborlakóként? Ha igen, hogyan kezelted?
Nem emlékszem, hogy lett volna olyan alkalom, amikor haza akartam volna menni. Egyszer történt, hogy 3 hétre szerettem volna menni, és a második turnusra beteg lettem, így azt a hetet ki kellett hagynom, de a harmadikra vissza tudtam menni. Inkább az volt a gyakori, hogy maradtam volna még egy hetet.
Sikerült táborban hosszú távú barátságokat kötnöd?
Igen, szerencsére több barátot is tudtam szerezni a tábornak köszönhetően. Vannak barátságaim például, ahol táborozóként csak látásból ismertük egymást. De a táboroztatói lét közelebb hozott minket egymáshoz.
A legtutibb táboros program a(z)…
Amikor az esti program a hangárban van, akkor úgy érzem, mi is részt veszünk benne. Illetve elég menő volt, amikor a pizzára több mint 30 percet vártunk, és a csapat rögtönzésképpen elkezdett tábortáncolni. Amikor megjött a kaja, akkor meg már senki nem akarta abbahagyni.
Mi a kedvenc helyed a táborban?
A büfé. Mert mindenkinek egy fix, biztonságos pont, táborozóknak és táboroztatóknak is.
Táboroztatóként mit vársz a tábortól?
Újabbnál újabb élményekkel gazdagodni. Illetve hogy egy jó csapattal tudjunk minél jobb tábort csinálni a gyermekeknek.
Mondj 10 hozzávalót a cool táborhoz!
1. Mosolygás – 2. Vidámság – 3. Proaktivitás – 4. Ha te élvezed, a gyerek is fogja – 5. Bohémság – 6. Jókedv – 7. Nagyon sok energia – 8. Türelem – 9. Találékonyság – 10. Ne hagyj egy gyereket sem unatkozni!
Mikor nevettél legnagyobbat a táborban?
Nagyon sokszor nevettem a táborban, igencsak nehéz egyet kiválasztani. Egy régi történet jut most eszembe, még a táborozós éveimből. Ezen a nyáron Zsibinek nagyon hosszú haja volt, és mi, gyerekek petíciót indítottunk, hogy ne vágja le a haját. Ha jól emlékszem, valamilyen fogadás is lehetett. Talán ezen a nyáron volt az a történet is, mikor a tábor egy része nagyon szerette volna, ha Fanni és Zsibi egy párt alkottak volna.
Mire vagy kíváncsi a táborral kapcsolatban?
Milyen újdonságot tud még nekem okozni a tábor 15 év távlatában? Illetve hogy mennyire tudom kihozni magamból a maximumot.