Ha nyitott vagy, jelentkezz!
Táborarc
PEOPLE TEAM tábor

Anna nem bánta meg, hogy a PEOPLE TEAM táboroztatójának jelentkezett: látni a csillogó szempárokat – na ez az, ami megfizethetetlen. A PT-ről beszélgettünk.

Mutatkozz be, kérlek!

Erdő Anna vagyok, 23 éves, és Budapesten élek. Jelenleg a Budapesti Gazdasági Egyetem közösségszervező szakán tanulok, ősszel fogom kezdeni az utolsó évemet.

Fejtsd ki: miért most, miért velük, miért ezt, miért a PT-ben?

Harmadik éve táboroztatok a PT-ben. Azóta se bántam meg, hogy elküldtem első évben a jelentkezésemet. Sok embert ismertem meg általa, és több barátot szereztem. Nemcsak ők fűznek a PT-hez, hanem a rengeteg élmény is, amit ott szereztem. Egy hét alatt annyi minden történik, ami az év többi részében nehezen. Ha valaki nyitott, akkor se táborozóként, se táboroztatóként nem fogja megbánni, ha jelentkezik, sőt!

Stresszeltél valaha a táborban? Hogyan kezelted?

Hogy lemaradok, kimaradok valamiből, és a többiek nem fogadnak be. Ezekért egyrészt nekem is tennem kellett, és a többiek felé kellett nyitnom. Az embernek le kell küzdenie a félelmeit, és meglépni az első lépést. Ez nehéz lehet egy olyan táborban, ahol hirtelen több száz emberrel találkozol, de csak egyet jelent: rengeteg barátot.

A legfurább kajálásod vagy kajád a táborban?

A Soba tésztázós ebédek. Eléggé ellentétes vélemények voltak vele kapcsolatban, én nagyon szeretem. Idén is örülnék, ha lenne, de tudom, hogy sok a munka vele, és macerás az elkészítése, így nem bizakodok túlságosan.

Mi volt a legdurvább táboros melód?

Amikor kismókus voltam, akkor napközben nem órákat tartottunk, hanem takarítottunk, és rendbe tettük a tábort. A több kiló tészta kifőzése nem a legkönnyebb munka, illetve a hangár kitakarítása egy rizses ebéd után.

Mi volt a legjobb táboros melód?

Amikor kuktatanár voltam a PT-ben. Jó volt látni a gyerekeket, hogy milyen lelkesedéssel lepték el mindig a termet, és kérdezgették, hogy aznap miket fogunk csinálni. Néha a szünet végét is nehezen bírták ki, hogy ne jöjjenek be, és folytassák a sütés-főzést. A lelkesedésük rám is mindig átragadt.

Milyen személyi pozíciót javasolnál a meglévők mellé?

Kabalaállat, csak nyári hőmérsékletbarát öltözetben. Valakinek ez lenne a pozíciója, és a nap bizonyos szakaszaiban felvenné a ruhát, és körbejárna a táborban. Lenne egy élethű nyunyókája a PT-nek. Esetleg lehetne egy saját tánca is, amit a gyerekekkel táncolhatna.

Mit irigyelsz a táborozóktól?

Hogy lássam és átélhessem az ő szemükkel a PT-t. Én már csak táboroztatói szemmel láthattam, de kíváncsi volnék a másik oldalra is. Egyedül a tábortáncos perceket nem cserélném el soha. Hihetetlen érzés úgy táncolni, hogy veled szemben áll 500 csillogó arc.

Ezt a szót vagy kifejezést csak a PT-ben hallhattad…

Árnyékolás. Amikor először hallottam, fogalmam sem volt, hogy mit jelent. El kellett telnie pár napnak, mire világossá vált, és rájöttem, nagyon találó kifejezés. Előtte és azóta se hallottam sehol máshol a PT-n kívül.

Mi a legnagyobb tábori felfedezésed?

A táborozók bárhol képesek elbújni az esti járőrködés elől. Kezdve az ágy alatti pár centis helytől a zsúfolt szekrényeken át a zuhanyzóig. Illetve hogy 8 táborozó is teljes csendben meg tud lapulni egy szobában.

Mondj egy élményt abból az időből, amikor még táborozó voltál!

A többi táborozóval együtt játszottunk csapatjátékokat, ami mindenkit nagyon jól összehozott. A turnus végére összeszokott társasággá váltunk.


Kapcsolódó
PEOPLE TEAM tábor

32.000 lépés egy nap

Kristóf vagyok, és a PT-ben már négyszer voltam mint táborozó, abból két alkalommal…
PEOPLE TEAM tábor

Szerettem mókus lenni

Heni animátorként, azaz mókusként vett részt az előző PEOPLE TEAM-táborban. Ezért választja idén…

Még több