Ahol mindenki elfogadó
Táborarc
PEOPLE TEAM tábor

Kikkel találkozhatsz a PEOPLE TEAM nyári táborában? Bemutatkozik néhány táboroztató – ne lepődj meg, ha csak néhány évvel idősebbek a táborozóknál, ez nem véletlen, mivel így könnyebben megtalálják a közös hangot a gyerekekkel.

Gallovics Hanna: „Az egri Neumann János Gimnázium emelt biológia–kémia szakán tanulok. Két nyelven, angolul és németül beszélek C1 szinten. Magamat egy könnyen ismerkedő, nyitott személyiségnek tartom. Szívesen veszek részt olyan programokon, ahol emberek között lehetek. Már számos közösségi programon vettem részt az iskolám révén. A jövőben orvos szeretnék lenni, ezért nagyon szeretek segíteni másoknak, így örültem, amikor egy kedves osztálytársam szólt, hogy lehetőség van gyerekeket táboroztatni. Így kerültem a PT-be.”

Erdei Zsombor: „Mindenkit szeretettel várok az idei PEOPLE TEAM-táborba! Most a tudós- és a kuktatábor csapatát erősítem egy-egy héten át. Az első héten kiemelten várlak benneteket a kérdéseitekkel, ugyanis turnusvezetőként segítek megnyitni a tábort, aminek a témája a film és a zene lesz. Azért szeretek a PT-ben táboroztatni, mert itt mindig flottul megy minden, és találkozhatok az életem fontos szereplőivel, a számunkra legkedvesebb helyen. Ráadásul a PT-ben naponta változhat a gyümölcsfelhozatal, és nagyon finom a büfés gombakrémleves meg a Calippo.”

Halter Luca: „A PT-ben mindenki nagyon elfogadó. Ez nekem hatalmas felfedezés volt, mert ennyi együtt töltött idő alatt azért kijönnek a nézeteltérések, de itt nagyon ritkák. A PT-s társasággal a legjobb minden évben. Sajnos én nem voltam táborozó sosem, de mindig szerettem volna menni. Aztán jött az alkalom öt éve, hogy kismókus lehessek. Kaptam is a lehetőségen, és jelentkeztem. Idén két hétig szeretnék doki lenni. Annyira jó a táborozó gyerekeknek, hogy sok program van, amiken ők részt vehetnek! Nekünk sajnos mindig van valami dolgunk. A feladatok közül a mosogatás a legjobb, ott mindig megy a zene, a tánc. A szemétszedést viszont nem szeretem. Minden kajálás fura, de legfőképp a pizza, ahogy a vacsiztatók ráteszik a gyerekek kérésére a pizzaszeletekre a majonézt és a ketchupot.”


Kapcsolódó
PEOPLE TEAM tábor

Kilenc éve PT

Egy „PT-veterán” interjúja következik. Gergővel szinte biztosan összefutsz a PEOPLE TEAM nyári táborában.…
PEOPLE TEAM tábor

Szörföző fáraó

Vannak fárasztó részei a táboroztatásnak, de az élmény mindenért kárpótol. Csernai Mihály, azaz…

Még több