Magányosan andalogtam a több száz ember között, és már éppen kezdtem nagyon megsajnálni magam, mikor valaki a nevemet kiabálta. Jó, tudom, gyakori név, hatszáz ember között minimum tizenkilenc és fél Emma van a statisztikák szerint. Jelenleg én voltam a fél. Azért az illendőség kedvéért hátranéztem, és Enikőt pillantottam meg, aki sűrű bocsánatkérések közepette lökdösődött a tömegben. Nézhettem volna még egy darabig, ahogy pogózik, de a neveltetésem azt súgta, hogy forduljak vissza hozzá.

– Na? – nevetett rám teli szájjal, mikor melléértem.

– Na mi? – értetlenkedtem, mivel gőzöm sem volt, hogy mire gondol.

– Ennek mekkora esélye volt? – ismételte meg a korábbi mondatát.

– Hogy találkozom egy régi ismerőssel? Várj csak, ha vesszük Magyarország teljes lakosságát, és azt elosztjuk a táborban lévők pontos létszámával – itt fojtotta belém a szót.

– Szóval csak egy régi ismerős… – nevetett tovább.

– Igen, mi más lenne?

– Oké, oké – tette fel békítően a kezeit, majd rögtön utána belém karolt. – Körülnézünk?

Bólintottam, mert a délután a szabadprogramoké. Mindenféle workshop és bemutató várt minket a tábor területén. Sétálni kezdtünk, és közben Enikőnek az a remek ötlete támadt, hogy együnk egy jégkrémet. Na mármost igaz, hogy ebéd után betoltam egy bitang nagy mandulás csodát, de ki emlékszik már arra? Meg legalább ötmillió kalóriát lemozogtam, azt meg pótolni kell valahogy. Így a hangár felé indultunk azzal a tervvel, hogy majd a jégkrémezés után nézünk körbe. Nem egészen így alakult, ugyanis megpillantottuk a Barbie-műhelyt a hangár mellett, és egy egyedül játszó csöpp kislányt. Utálom, ha a gyerekek egyedül játszanak. Enikővel egymásra néztünk, és letelepedtünk mellé. Eleinte fel sem nézett, csak akkor, mikor egy szoknyát próbáltam felcibálni a kezem ügyébe kerülő babára.

– Ne azt – mondta –, nem szereti a lilát. Ha nem, hát nem. Másodszorra egy zöld nadrággal próbálkoztam, de csak elégedetlenül megcsóválta a fejét, és kivette a kezemből a Barbie-t.

Ez az írás az „Emma naplója” sorozat 18. része.

Lejegyezte: L. Molnár Edit