Szia, Tücsi! Végre van egy kis időm, hogy írjak neked, hiszen megígértem. Kár, hogy te nem tudtál jönni, pedig biztos élveznéd. Már negyedik napja vagyunk itt, a PT-táborban, és nagyon tetszik. Jobbnál jobb programok váltják egymást. De tuti, hogy eddig a tegnap éjszaka volt a legizgalmasabb. Nem lövöm le a poént, kezdem az elejéről.

A helybeli srácok többször be akartak lógni a táborunkba az esti műsorokra. Persze nem jöhetnek, hisz zárt körű, és az idegeneket szigorúan elküldi Marci bá, a gondnokunk. Ő egyébként velünk nagyon jó fej, segít is, amikor kell, például ha a kezünkben marad a szobánk kilincse, mint a szobatársamnak. De a területet rendíthetetlenül védi, így a vagány helyiek hiába ólálkodtak a kerítés körül, Marci bá elzavarta őket. Sértődötten, öklüket rázva kullogtak el, csúnyákat kiabálva az öregnek. Rögtön utána terjedni kezdett a szóbeszéd, hogy a srácok nem hagyják annyiban a dolgot, bosszút forralnak Marci bá ellen. Mindenki azt találgatta, vajon mire készülnek. Tegnap este aztán minden kiderült.

Villanyoltás után pár perccel, mialatt éppen viccmeséléssel szórakoztattuk egymást, meghallottuk, hogy riadó van, azonnal kifutottunk a szobából. Amikor felsorakoztunk, a táborvezetőnk komoly képpel felolvasott egy e-mailt, amit pár perce kapott. Megtudtuk, hogy a gondnokunkat elrabolták, de váltságdíj fejében elengedik. Egyetlen feltétel, hogy meg kell találnunk, hol tartják fogva.

Gondolhatod, milyen izgalom lett úrrá rajtunk! Találgattuk, hogy történt, hol lehet. A hangzavart a táborvezetőnk erélyes hangja nyomta el, mert kihirdette, hogy felderítő csapatokat szerveznek a 14 éven felüli fiúkból a túsz felkutatására. Ekkor lett csak nagy kiáltozás, füttyögés! Senki nem akart kimaradni, mindenki segíteni akart, a lányok és a fiatalabbak is. Még jó, hogy 13 éves lányként én sem nyugodtam bele, hogy tétlenül várjak! Végül megenyhültek a vezetőink, és megengedték, hogy csatlakozzunk mi is mindnyájan. Csak az álomszuszékok és a gyáva nyuszkók maradtak ki ebből az óriási buliból.

Vegyes csapatokra osztottak bennünket, és a nagyfiúk vezetésével elindultunk feltérképezni a terület különböző részeit. Nagyon izgi volt, Rékával egymás kezét szorongatva haladtunk a srácok után, mögöttünk pedig a nyolcadikos lányok zárták a sort. Hallottam, hogy ők is paráztak. A térdig érő fűtől egészen vizes lett a lábunk, de azt sem bántuk. Úgy éreztük magunkat, mint Kolumbusz, aki új felfedezésre indult. Sajnos mi nem jártunk olyan sikerrel, mert nem mi találtuk meg a gondnokot. Hamarosan telefonon jött a hír, hogy az akciónak vége, kiszabadították a túszt a sportszerraktárból.

Gondolhatod, hogy hajnalig erről suttogtunk, csak nehezen bírtunk elaludni.

Üdv, Zsófi

Ez az írás a „Levelek Tücsinek” sorozat egyik darabja.

Lejegyezte: Laczkó Zsuzsa