A meghitt pillanatot Lilla zavarta meg, mikor váratlanul mellénk ugrott, és olyan hangosan üvöltötte, hogy pizza, hogy azóta sem hallok a bal fülemre. Irtó jó párosítás egy táncosnak. Mozogni nem tudok rendesen, de legalább a zenét sem hallom. – Mit is akartál mondani? – nézett Laci tűnődve a barátnőmre. Lilla szerencsére nem üvöltött tovább, csak mindkettőnk kezét megragadta, hogy ezzel kényszerítsen felállásra. Lacival még gyorsan egymásra néztünk, de azt hiszem, megbeszéltük azt, amit meg kellett beszélnünk, a többi meg majd úgyis kialakul. Magam is meglepődtem a nyugalmamon, és elégedetten állapítottam meg, hogy mennyire éretten kezelem a helyzetet. Mondjuk, ez a fene nagy érettség nem tartott túl sokáig, mert pár perccel később már azon vitatkoztunk Lillával, hogy kinek jutott a nagyobb szelet. Természetesen csak viccből, mert annyi pizza várt a táborozókra, amennyit elképzelni sem tudtam. Ahogy faltunk szorosan egymás mellett ülve, és végignéztem a ketchupos arcokon, azt éreztem, hogy a helyemen vagyok. Milyen furcsa belegondolni abba, hogy pár napja még hányingerrel küzdve azon gondolkodtam, hogy hogy fogom kibírni ezt a hetet, illetve az az este is eszembe jutott, mikor elkezdtem csomagolni. Most pedig itt ülök, olyan emberek között, akiket jobban megkedveltem, mint azt valaha is gondoltam. A bölcs elmélkedésemnek egy hang, pontosabban két hang vetett véget.

– Sziasztok – köszönt úgy általánosságban a két fiú, akik megálltak mellettünk, majd az ikrekhez fordultak. – Lenne kedvetek sétálni? – Gitta és Gréta értetlenül nézett először a fiúkra, majd egymásra, aztán megint a fiúkra.

– Nekünk?

A két srác még jobban zavarba jött.

– Aha.

– Miért? – tette fel Gitta azt a kérdést, amitől a jobb oldali fiú nyakig vörösödött.

– Hát – kezdte – az van, hogy a tesómnak nagyon tetszik a tesód – dadogta. Erre a másik, akiről így kiderült, hogy a testvére, könyökkel oldalba vágta, majd felháborodva rákiabált.

– Nekem? Hát ki picsog napok óta, hogy beszéljünk velük? – Mi tátott szájjal kapkodtuk kettőjük között a fejünket. Mert még arról sem volt halvány fogalmunk sem, hogy ki ez a két kölyök.

Lejegyezte: L. Molnár Edit